Rólunk
Kedves Érdeklődő!
Az oldal és a Fizikornis Rendelő "anyukájaként" szeretnék bemutatkozni, Pozsár Eszter vagyok. :)
Gyógytornász alapdiplomámat 2018-ban szereztem a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán. Ezt követően a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Központi Fizioterápiás részlegén a forgó rendszernek köszönhetően számos klinikai területen dolgozhattam a fekvő-, és járóbeteg ellátásban egyaránt: traumatológia, invazív-, és akut kardiológia, covid és post-covid rehabilitációs osztály, intenzív osztály, onkológia, pszichiátria, geriátria, hematológia, bőrgyógyászat, sebészet; oktatókórházként pedig számos kutatás és gyakorlati óra tartásában vehettem részt magyar és külföldi hallgatók számára, melyek mind hasznos építőkövei a szakmai tudásomnak, és emberi hozzáállásomnak.
A mesterdiploma megszerzése (2021) után szerettem volna ezt a tudást tovább gyarapítva kivirágoztatni úgy, hogy a pácienseknek több időt szentelve, közös munkával helyre tudjuk állítani az egyensúlyt. Klinikai munkám után volt lehetőségem a magánszférában elhelyezkedni, mozgásszervi profilú rendelőkben, ahol további tapasztalatokra tehettem szert.
Fontos számomra a folyamatos szakmai fejlődés, az alázat a gyógytornász hivatás és az emberi test sokszínűsége iránt, és, hogy a kezelések légköre nyugodt, jókedvű és biztonságos legyen. :)
Folyamatban lévő képzéseim:
- Alkalmazott Oszteopátia Intézet, Oszteopátia - 5 éves egyetemi szintű képzés, mely során pontos vizsgálatokon alapuló kezelési módszereket tanulunk, és holisztikusan vizsgálja az egyént. (Kezdés éve: 2023)
- Az áteresztő bél és a konyha - koncepcionális főzési technika követve, hogy hogyan távolodjunk az áteresztő bél szindrómától
Elvégzett képzéseim:
2024 - Evidence Based Medicine a medencefenék fizioterápiájában - medencefenék állapotának vizsgálata és kezelése
2024 - Tumorpáciensek ellátása fasciaterápiával Dr. Schleip szerint
2024 - Baba viscerál - alvásminőség javítása, jobb emésztés, fogfájás csillapítása, meridián masszázs babáktól kisgyermekekig
2024 - Mulligan manuálterápia II. modul - alsóvégtag, háti, ágyéki gerinc kezelése
2024 - Nyirok koncepció (Oriolus Med) - a nyirokrendszer kezelése
2023 - Mulligan manuálterápia I. modul:
- nyaki gerinc, állkapocs, fejfájás, és teljes kar kezelése manuális módszerrel, aktív és passzív elemeket ötvözve
2023 - Szenzomotoros gerinctréner:
- megfelelő testtudatosság, testhelyzet érzékelés építése, a gerinc minden irányú megfelelő mozgásának visszaállítása tornagyakorlatokkal
2023 - Dr. Schleip szerinti fascialis thorax és modern scoliosis terápia
2023 - Nervus Vagus (bolygóideg) terápia:
- segít a nyugalom, jobb alvás, fizikai feszültségek normalizálásában, krónikus gyulladások mértékének csökkentésében
2023 - Funkcionális fasciatréner:
- dinamikus mozgásforma és testtudatosság építés az izompólya és az izom rugalmasságának fenntartására
2022 - APPI rehabilitációs pilates:
- porckorong kiboltosulás, porckorongsérv, egyéb ízületi problémák esetén is használható speciális pilates
2022 - ISST Internacionális Schroth 3 D Scoliosis Terápia:
- speciális, komplex kezelés (manuális + torna) gerincferdülés esetén gyermekkortól, minden korosztály számára
2022 - Baba FDM:
- csecsemők manuális kezelése mozgásfejlődésbeli elmaradás, tartási probléma, emésztőrendszeri panaszok esetén
2022 - Dr. Schleip Fascia Update I.
2022 - Gyógyszermellékhatások a mozgásterápiában (Oriolus Med)
2022 - Kinesiotape alap, haladó, kismama tape (Oriolus Med):
- rugalmas kinematikus tapeszalag ragasztás sérülések, ízületek stabilizálásának, nyirokkeringés javítása, izomlazítás vagy izomtónus fokozásának céljából
2021-22 - Viscerális Terápia (Oriolus Med, 9 modul):
- belső szervek fasciájának manuális kezelése, mely fenntarthat ízületi blokkot, valamint belsőszervi panaszokat is csökkenthetünk, pl. ciszták, emésztési zavarok, fájdalmas menstruáció, relfux
2021 - Dr. Schleip Fascia Update I., II.
2021 - Hegkezelés:
- császármetszésből, műtétből, égési sérülésből,
tetoválásból, piercingből stb. adódó hegek kezelése
2021 - Neurodinamika:
- az idegek rugalmassá tétele speciális aktív mozgások által
2021 - Fókuszált lökéshullám terápia és nagy intenzitású lézer terápiás tanfolyam (BTL)
2020 - Triggerpont terápia és fasciális lazító technikák:
- manuális technika, mely során megkeressük a kötőszövetben azokat a speciális pontokat, ahol megfelelő nyomás hatására az egész adott izom (és annak fasciájának) szövetét tudjuk lazítani.
2020 - Sportflossing:
- speciális gumiszalag használata sérülés, túlterhelt végtagok esetén a keringés javításának érdekében
2020 - McKenzie "A" kurzus (lumbális gerinc):
- ágyéki gerincproblémák vizsgálata és kezelése (pl. porckorongsérv)
2019 - Ízületi és lágyrész mobilizáció Dr. Terrier szerint I. (nyak, váll, vállöv):
- speciális manuális terápia, mely során passzív mozgatást masszázsfogásokkal ötvözünk
2019 - Fascia Disztorziós Modell (I, II. III. modul, Balance Med Academy):
- (Typaldos-féle technika): az izompólya (fascia) manuális kezelése a páciens testbeszéde alapján
2019 - Köpölyözés:
- letapadt lágyrészek kiemelésének, feloldásának segítése speciális eszközzel
2018 - Funkcionális Elasztikus Taping alaptanfolyam (3NS TEX)
2018 - SMR System – SMR hengerezés (myofasciális önmasszázs):
- masszázshenger megfelelő használata
Rólunk írták
"2024...33éves vagyok. Szakközépiskolában kezdődött a reflux. Azt hittem ahogy jön,úgy el is múlik,de tévedtem. Miután sokáig nem történt semmi,elmentem gasztroenterológushoz majd gyomortükrözésre. Ezek után jött a gyógyszeres kezelés,az életmódváltás,de semmi se segített. Ez ment évekig.Majd barátnőm mesélt egy gyógytornászról/gyógymasszőrről kinek elmesélte a gondomat és mondta,hogy menjek Én is vele,bár szkeptikus voltam. Első találkozás alkalmával megtörtént az állapotfelmérés majd átbeszéltük a kezelést.Már az első alkalom után érezhető volt a javulás,és egyszerűen nem akartam elhinni,hogy a sok gyógyszer/tea , életmódváltás után ami nem segített,ez végre igen.Így kedves olvasó,Én csak ajánlani tudom Pozsár Esztert :) " - G. Dávid Norbert
" 1 éven belül volt gerinc és köldöksérv műtétem és ezeknek köszönhetően súlyos derékfájdalmaim lettek. Eszter módszere a műtéti hegek kezelésére hihetetlen gyors javulást eredményezett. Egy-két alkalom után teljesen elmúlt a fájdalom, ami előtte hónapokig kínzott. Nagyon hálás vagyok Eszternek a szakszerű, eredményes terápiáért és nem utolsó sorban a szívélyességért és kedvességért, amit irántam tanúsított." - Cecilia
" Esztert, és az általa alkalmazott terápiát csak ajánlani tudom. Jótékony hatását már rövid időn belül megtapasztaltam. Testileg és lelkileg is új dimenziókat nyitott az életemben." - Sz. D.
" Eszter is a very dedicated professional, serious and kind at the same time. I highly recommend her!" - Federico Pachetti